Szakoktatás, új alapokon

Kétéves az újjá szervezett budapesti Tótfalusi Kis Miklós Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola

Van-e egy szakma számára fontosabb kérdés, mint a megfelelő színvonalú utánpótlás biztosítása? Biztosítva van-e egy szakma jövője, ha ezzel a feladattal nem foglalkozik? Úgy gondoljuk, erre mindenki tudja a választ, de azt is tudjuk, hogy a meglévő korlátok illetve a nem megfelelő anyagi vagy technikai körülmények szinte mindig ennek a feladatnak az elhagyását kényszerítik ránk.

Az utánpótlás megfelelő szintű kinevelésének kérdését, mint nyomdaipari aktuális témát, két tényező hozza felszínre:

• a szakemberek mennyiségi utánpótlásával kapcsolatos elégedetlenség,
• az utánpótlás szakmai színvonalának elégtelensége.

A nyomdaipar szakembereinek utánpótlásával kapcsolatban az elégedetlenség jelei már 10-15 éve jelen vannak, ennek kimunkálása, értékelése talán egy tanulmány feladata is lehetne. Néhány jellemző okot azonban itt is megemlítek, már csak azért is, mert ezen okok jelenleg is tetten érhetők:

• a nem megfelelő mértékű motiváltság,
• az egyén képességhiánya,
• a szakmaelhagyás jövedelemnövelés miatt,
• felsőfokú tanulmányok elkezdése.

Az utóbbi viszonylag új jelenség, ami az utóbbi 5-7 évben tapasztalható és ez nem más, mint a felsőfokú tanulmányok elkezdésének olyan álságos lehetősége, amely erre az útra tereli még az arra elégtelen képességgel rendelkezőt is és nem biztatja, hogy inkább valamely szakma megtanulásával és művelésével biztosítsa saját megélhetését. A nyomdaipari szakember-utánpótlás minden nyűge-baja tehát végigvonul a nyomdaipari képzés eddigi időszakain, hol gyengébben, hol erősebben jelentkezve, attól függően milyen társadalmi keretek között kell működnie. A középiskolák, szakképző intézmények jelen pillanatban alkalmasak vagy alkalmassá tehetők arra, hogy felkészítsék a pályakezdőket, a fiatalokat a munkaerőpiacon bekövetkezett változásokra. Nagy az iskolák felelőssége is, mert az alapműveltség és a szakma megtanításán túl fel kell készíteni a fiatalokat a munkahelyszerzés nehézségeire, fel kell vértezni új ismeretekkel (kommunikáció, tanulástechnika, felkészítés a riportra, pályázatra, önéletrajzírásra).

Az utóbbi tizenöt évben nyilvánvalóvá vált, hogy a nyomdaipari szakképzés a kibocsátott szakember-utánpótlás számának és minőségének tekintetében messze nem a nyomdaipar igényei szerint szerepelt. 2002-ben azonban változott a helyzet és dr. Egyed Béla, a "Magyar Nyomdászatért" díj kitüntetettje szavaival élve: "A szakmunkásképzés ma új alapokon próbálkozik.".

Természetesen mindenki tisztában van azzal a ténnyel, hogy a nyomdaiparban lezajlott szerkezeti, műszaki és tulajdonosi átalakulás fenekestől felforgatta az eddigi szakképzési gyakorlatot. Az új, műszaki szempontból magasabb szintet képviselő berendezések megjelenése, a nyomdaipari termékek bizonyos részét előállító digitális nyomtatás térhódítása, a minőségi nyomtatás tekintetében egyre nagyobb szerepet játszó flexo nyomtatás mind-mind azt jelezte a szakképzés felé, hogy változtatni kell. Megnövekedett az átképzések iránti igény, különösen a felnőttképzés terén, ami nyomdaipari szempontból azt a furcsa helyzetet teremtette, hogy a szakmák egy részének tanterv szerinti középiskolai végzettséghez kötése zsákutcát jelentett azok számára, kik valamely okból - a megfelelő időben - nem szereztek középiskolai végzettséget, így csak a 31. vagy a 33. szakmacsoportban szerezhettek képesítést, dacára annak, hogy több évtizedes szakmai gyakorlatuk volt.

Ezeket a szakmákat viszont a nyomdaipar nem preferálja. A nyomdaiparban csaknem valamennyi ág változóban van, változóban is lesz, így megjelent az állandó tanulásra való igény. Az élethosszig tartó tanulás egyik legfontosabb feltétele az információk közötti eligazodás, valamint az új információk befogadására való felkészültség és ez most létfontosságú. Az új típusú munkaerőnek "ismeretgyűjtő" szakembernek kell lennie, aki megfelelő önfejlesztő képességgel rendelkezik ahhoz, hogy lépést tudjon tartani az ismeretek állandó változásaival.

Új alapokon a nyomdaipari szakképzés

A budapesti nyomdaipari szakképzést a 2002. évben gyökeresen átszervezték. Ez évtől kezdve a szakoktatás középiskolai végzettségre épül, így próbálja kielégíteni a nyomdaipar szakember igényeit. Az új szakiskola azonban a régi körülmények között kezdte meg tevékenységét. Történetesen a szakiskola termeinek felszereltségének elégtelensége, a régi tantervek szerinti tanítás kényszere és az új nyomdaipari tankönyvek hiánya igen megnehezítette dolgunkat. A két év alatt a tantermi felszereltség színvonala megnőtt, megelégedettséggel mondhatjuk, most már elfogadható. Van azonban két terület, ahol szinte semmi sem változott és ez a régi tantervek átírásának illetve a hiányzó nyomdaipari tankönyvek megírásának kényszerítő szükséglete.

2003-ban szakiskolánk néhány tagja, a nyomdaipari kívánalmakat követve és határtalan kíváncsiságuktól vezérelve újra megszondázta a nyomdaipar szereplőit a szakmai oktatással kapcsolatos igényeikről. Ezeket a visszajelzéseket feldolgoztuk, hozzáadtuk szakiskolánknak az elmúlt két tanévben szerzett tapasztalatait, a beiskolázási propagandánk hatásán át a végső beiskolázásokig, meglepően érdekes eredményeket kaptunk.

Nevezetesen, hogy hiába a leghatékonyabb a beiskolázási propaganda, hiába járjuk a különböző gimnáziumok előadóit és ismertetjük a nyomdaipari szakmákat, orientáció nélkül azonban a nyomdaipart csak megszaglásszák a hallgatók, mint éhes kutya a bocskor talpát, de igazi érdeklődés nincs. A tanévenkénti propagandánk hatása elenyészik más, látszólag jobb lehetőségek között. Ma már, a megváltozott körülmények eredményeképpen, gyakorlatilag bárki főiskolai tanulmányokat kezdhet, függetlenül attól, hogy sem tanulmányi eredményük sem tehetségük nem erre az útra terelné. Az, hogy az első félév után sokan kiesnek, az szinte elkerülhetetlen. Ezek után felvételre jelentkeznek például nálunk - közel van az iskola a lakáshoz, mint motíváció - miközben elkeseredettek és utálják a világot. Logikájuk mindenesetre érthető, hiszen a három év alatt főiskolai végzettséget szerezni csábítóbb mint kettő alatt szakképesítést. De milyen kapcsolata lesz így a hallgatónak a nyomdaipari szakmákkal, ha kényszerből tanulja? A kérdésre könnyű a válasz.

A nyomdaipar pedig tudja, milyen szakembert akar

Az igények felméréséből az is kiderült, hogy a nyomdaipar szereplőinek egy része olyan univerzális szakembert szeretne (pl: nyomdai gépmester), aki gépmesteri tevékenysége mellett ellátja a lemezkészítési munkákat is, sőt az az igazi, aki a kikészítésben is szerepet vállal. A nyomdaiparban egyre erőteljesebben megjelenő digitális nyomtatás pedig egy, a nyomdai gépmesterbe integrált számítástechnikust akar, nem is beszélve az ugyancsak rohamosan fejlődő flexo nyomtatás igényeiről, melynek még OKJ besorolása sincs. De hol vannak az új tankönyvek és az új tanmenetek? Ennek ellenére szakiskolánk két éves működése valamely eredményt azért fel tud mutatni. Nevezetesen, az idei szakági OSzTV versenyen szakiskolánk hallgatói igen jól szerepeltek. Már az elődöntőben az első helyeken végeztek, majd a döntőben is megszerezték a 2. és a 3. helyet. Rövid működésünk ellenére ez igen szép eredmény.

Hogy további sikereket is elérhessünk, szükséges lenne azonban néhány változás.

Mire lenne szüksége a szakiskolánknak?

A tantervek átírása iránti igény nem mai keletű. A mai időkben már többféle kívánalmat kellene kielégítenie és nagyban segítené szakiskolánk oktatási munkáját.

Hogy az átírás milyen igények mentén történjen, arra az alábbi javaslatunk adna némi ízelítőt, szorosan kapcsolódva a "De milyen szakembert kíván a nyomdaipar" című részhez:

• az igények szerint szükséges lenne a 51 5243 01 számú Nyomdai gépmester szakma tantervének átírása oly módon, hogy az időközben megjelenő más nyomtatási igényeknek is megfeleljen. A jelenlegi tanterv az ofszet gépmester szakmáról szól. A változtatás lényege, hogy azon részek óraszám szerinti súlya, mely részek jellemzően szakmai tartalommal rendelkeznek, megváltozna, mégpedig annak függvényében, hogy melyik, a nyomdaiparban már egy ideje megjelent, művelt és elfogadott területről szól.

Nevezetesen: a jelenleg érvényes 51 5243 01 számú Nyomdai gépmester szakmának az ofszet gépmester szakmai része átdolgozásra kerülne és például ez a rész a flexo nyomtatás szakmai területét ölelné fel. Igy nem lenne szükség új szakmaszámon új szakmát kreálni a flexo számára, hanem az eredeti és létező 51 5243 01 szakmaszámú Nyomdai gépmester szakma "flexo" megjegyzéssel betölthetné ezt a szerepet.

A nyomdaipar technikai változásainak új feldolgozása (Új tankönyvek)

Cikkünk elején már említésre került az a hatalmas anomália, amely a hiányzó vagy régi tankönyvek illetve az átdolgozás után kiáltó tantervek körül tapasztalható.

Az elmúlt időben nem sok változás történt. Megjelent két tankönyv. A többi tárgy tankönyvére is szükségünk lenne, mert nélkülük a színvonalat emelni, megtartani, a nyomdaiparnak megfelelni, hosszú távon lehetetlen, mint a nyúlketrecben a hátraszaltó.

A nyomdaipari szakoktatás elméleti feltételei a közel tíz éves, vagy annál is előbb íródott tankönyveken alapul. Szakiskolánk jelenlegi gyakorlatában az elavult tantervi részek csupán megemlítésre kerülnek, bőven kiegészítve az új és aktuális témákkal. Ehhez azonban nincs tankönyvünk. Igaz, ezzel a módszerrel is szép eredményt ért el szakiskolánk a szakági OSzTV versenyen, hiszen a 2. és 3. helyezést értek el hallgatóink, de belátható, hogy nem lehet a nyomdaipari szakoktatás színvonalát tovább emelni, ha tankönyvek nincsenek vagy tartalma nem követi a technikai fejlődést. Viszont az is egyértelmű, tankönyveket írni, íratni csak létező anyagi háttérrel lehetséges és ezek tankönyvvé való elfogadtatásának is törvényi előírásai vannak.

Ebben a cikkben szakiskolánk első két évéről írtam, a tapasztalatokról, az eredményekről és a minket foglalkoztató problémákról. Nem járhatok messze az igazságtól, ha feltételezem, hogy az ország más részein (Békéscsaba, Debrecen) működő nyomdaipari szakképzés is hasonló gondokkal küzd.

De optimista vagyok, csupán két év van mögöttünk, de mennyi van előttünk!

Bodnár Árpád